Ahogy egyre több tapasztalattal rendelkezünk, kicsit növekednek az aggályok a falusi CSOK-kal kapcsolatban. Félreértés ne essék, nem azt mondjuk, hogy nem jó ez a lehetőség. Inkább csak azt, hogy nem annyira egyszerű hozzájutni, mint először gondolnánk.

Mi is a lényeg?

Július óta igényelhető a kormány Magyar Falu Programjának részeként a Falusi CSOK, mely a szegény, elnéptelenedő települések fejlesztését tűzte ki célul. A programban 2486 település vesz részt, ahol egy gyerek esetén legfeljebb 600 ezer, két gyereknél 2,6 millió, három gyerek esetén pedig 10 millió forintos állami támogatással vásárolhatnak felújításra váró ingatlanokat a családok. Az értékhatárok megegyeznek a normál CSOK-nál tapasztaltakkal.  Az összeg legalább felét felújításra kell fordítaniuk, de egy meglévő ház korszerűsítésére vagy bővítésére is jár 5 millió forint.

Az állami támogatás mellé kedvezményes hitelt is kínálnak a bankok: lakásvásárlás esetén két gyereknél maximum 10 millió, három vagy több gyereknél 15 millió forintnyit, meglévő ingatlan korszerűsítésére pedig ennek a felét.

Miért nehéz?

Úgy tudjuk, hogy az OTP bankon és a Takarékbankon kívül a  nagybankok nem kínálnak hitelt a családoknak a falusi házak vásárlására és/vagy felújítására

Bár,a Budapest Bank és az UniCredit az ígéri, lassan már náluk is elérhető lesz ez a konstrukció.

Másfelől az is közrejátszhat, hogy a Falusi CSOK-kal igencsak ellentmondásos helyzetbe kerülnek a bankok.

A szegény kistelepüléseken ugyanis a bankok egy része egyből elutasítja a lakáshitel-kérelmeket, de olyan házakat sem finanszíroznak szívesen, amelyeknek probléma lehet a szerkezetükkel, vagy a komfortfokozatukkal

De igazság szerint ez olyan nehézség, amellyel azért meg lehet birkózni. Mindössze arra van szükség, hogy megfelelő tudású szakember segítsen Téged. Ezért keress meg minket! Ha velünk működsz együtt, akkor tutira mehetsz, és nem fog kellemetlen meglepetés érni.