Lakásvásárlásnál mindig nagyon fontos kérdés hogy hol vegyünk fel hitelt. Teljesen jogosan vetődik fel bennünk, hiszen 20-30 évre köteleződünk el. Ráadásul nem is biztos, hogy az elsőre legolcsóbbnak tűnő hitel lesz az, amellyel tényleg a legjobban járunk. Nézzünk kicsit a dolgok mélyére!

Miért jó most hitelt felvenni?

Első helyen a rendkívül alacsony kamatokat kell megemlíteni. A jegybanki alapkamat nagyjából 2 éve 0,9%, ez pedig magával hozza azt, hogy a hitelre fizetendő kamatok is alacsonyabbak, mint mondjuk egy öt éve.

Javaslat: Érdemes lehet a korábban felvett hiteleket is kiváltani, olcsó alacsonyabb kamatozású hitelre!

Emellett ilyen sok pénzzel támogatja az állam, hogy saját lakásod legyen. Ami, mint tudjuk nem egy elhanyagolható tényező, pláne hogy akár több mint 10 millió forintról beszélünk.

A fogyasztóbarát hitel

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel egy olyan piaci hitel, amelynek elég komoly feltételeknek kell megfelelnie, hogy ezt a jelzőt megkaphassa. Ide tartozik például a gyorsított hitelügyintézés, a maximalizált kamatok, vagy a lakástakarék pénztárakból történő ingyenes elő-; és végtörlesztés. Nagyon sokaknak már elnyerte a tetszését, hiszen a hitelek túlnyomó többsége ilyen fogyasztóbarát hitel.

Fontos a kalkuláció

Mielőtt belevágnál bármibe, vagy besétálnál egy bankba, számolj egyet a hitelkalkulátorral! Látni fogod, hogy már rögtön az első törlesztőrészletben is jelentős különbségek vannak. És ahogy a bevezetőben is írtuk, ez még csak a kezdet, hiszen nem mindegy, hogy meddig lesz ez a konkrét összeg, amelyet havonta kell utalnunk a banknak.

Figyeljünk a kamatperiódusra!

Elsősorban a kamatperiódusra kell figyelnünk, amikor két közel hasonló törlesztő részletű hitelt összehasonlítunk. Messze nem mindegy ugyanis, hogy 3 hónapos, vagy mondjuk 10 éves ez az időszak. Leegyszerűsítve azt jelenti a kamatperiódus, hogy ezen az időszakon belül nem változik a törlesztőrészletünk. Így hiába tűnik elsőre kicsit drágábbnak egy a hitel, ha sokkal hosszabb a kamatperiódus, akkor egy kamatemelkedés esetén jobban járunk.

Dióhéjban ezekre érdemes odafigyelni, amikor hitelben gondolkozunk. Persze ha segítségre van szükséged, akkor mi itt vagyunk, keress fel minket! Szakértőink igyekeznek a legprecízebben válaszolni Neked.