Érdekes nézegetni a Magyar Nemzeti Bank statisztikáit, hogy a lakosság milyen hiteleket vesz fel, hogyan változik a vásárlói szokás, magyarul, hogy mit is szeretnénk igazán. Nos, a legfrissebb adatok is rendkívül érdekesek, amelyet most meg is osztunk Veled.

Sok használt lakást veszünk

Bár nagyon sokat lehet arról olvasni, hogy mennyire meglódultak az új lakások építései, illetve hogy mekkora ugrás észlelhető az új lakásokra kiadott használatbavételi engedélyeknél, igazság szerint ez a hitelpiacot még(?) nem érintette meg igazán. Itt továbbra is elsősorban használt ingatlanokat vásárolunk, illetve ilyen lakásokra/házakra veszünk fel hitelt.

Az MNB szerint júniusban még soha nem látott mennyiségű hitel került kihelyezésre a forinthitelezés elindulása óta. A pontos adatok szerint (kapaszkodj meg, mert nagyon magas számok következnek) 85,23 milliárd forintot helyeztek ki a pénzintézetek a lakosság felé. Ez nagyjából a harmadával nagyobb összeg, mint egy évvel korábban. És ennek a horribilis összegnek 73,19 százaléka azaz egész pontosan 62,38 milliárd forint az, amelyet használt lakás vásárlásra került folyósításra.

Érdekesség, hogy az új lakásra kihelyezett hitelek is nőttek, hiszen a tavalyi 3,88 milliárd forinttal szemben idén már 6,11 milliárd forintot utaltak a pénzintézetek a lakosság felé.

Mi lehet ennek az oka?

Összegezve a fenti adatokat, azt láthatjuk, hogy minden színtéren jelentős növekedés történt. Mi az alábbi okokra vezettük vissza.

Továbbra is alacsonyak a kamatok, hiába volt egy minimális emelkedés a kamatfelárak tekintetében. Ezen felül sokak örülnek, hogy még mindig ilyen kamatkörnyezetben vehetnek fel lakáshitelt, és az előző évhez képest több saját önerőt gyűjtve most szánták rá magukat a hitelfelvételre.

Akik befektetési céllal vesznek ingatlant továbbra is ideálisnak látják az időpontot, hogy a tőkéjüket ingatlanba helyezzék, és kiadják albérletbe, vagy csak felújítsák és eladják magasabb áron.

És persze ne menjünk el szó nélkül a várható hitelszigorítások mellett sem.

Te is azok közé tartozol, akik használt lakásban gondolkoznak? Keress fel minket, és mi segítünk, hogy anyagilag a legjobban járj. Ha új ingatlant szeretnél, akkor ugyanez vonatkozik Rád! 🙂 Vedd fel velünk a kapcsolatot, és együtt megtaláljuk az ideális megoldást!