Meddig emelkednek a lakásárak?

Örök dilemma, hogy mikor és mennyiért éri meg lakást vásárolni. Nos, pontosan erre nem is lehet válaszolni. Persze vannak piaci körülmények, emelkedő vagy csökkenő árak. Ettől függetlenül a lakás- illetve ház vásárlás a legtöbbször egy meglehetősen szubjektív dolog, egészen addig, amíg a szigorú számok, vagyis a hitelkalkuláció meg nem érkezik. Nézzük meg, hogy jelenleg mi is a helyzet az ingatlanpiacon!

Érdekes árváltozások

Azt szögezzük le az elején, hogy az ilyen típusú kimutatások mindig relatívak. De az viszont tény, hogy a régi építésű lakások négyzetméter ára a 2008-as válság óta (ami pont 10 éve volt) 45%-kal nőttek. Az új építésűek-é viszont „csak” 37%-kal. Adódik a kérdés mikor áll meg ez a növekedési folyamat?

Véleményünk szerint és más szakértők szerint is a mostani gazdasági helyzetben semmi nem utal arra, hogy ez a folyamat megszakadna. Ezért, aki lakást szeretne venni magának, az bár nem kiugróan nagy, de valamilyen szintű árnövekedéssel kalkuláljon.

Mindig érdekes, hogy hogyan viszonyulnak az ingatlan árak a keresetekhez. Hiszen mégiscsak a megkeresett pénzünkből tudunk lakást vásárolni. A KSH szerint az átlagos fizetés 10 év alatt nagyjából 70%-kal növekedtek (120 ezerről 210 ezer forintra) . Igen tudjuk, hogy van akinek nem nőtt ennyivel a keresete, van akinek több is, de mi csak a KSH átlagkeresettel tudunk most számolni. Ez viszont azt jelenti, hogy ugyanannyi munkával nagyobb ingatlanba tudunk költözni. Vagy kevesebbet kell dolgozni egy ugyanolyan árú lakásért, kinek hogy tetszik.

Mi van a hitelekkel?

Igazság szerint nem meglepő, hogy mivel a lakásárak nem növekedtek olyan mértékben, mint a fizetések, ezért sokkal kevesebb a problémás, vagy bedőlt hitel. Mivel az emberek forint alapon vesznek fel hitelt (nem svájci frank), ezért a devizakockázattal sem kell számolni.

Szintén segíti ezt, hogy az emberek megfontoltabbak, és tudatosabban vágnak bele a lakásvásárlásba. Használnak olyan oldalakat, mint a hitel.hu, ahol egyértelműen össze tudják hasonlítani a különböző hitel ajánlatokat.

Ezt a jó szokást meg kell tartani, mert sok pénzt, és biztonságot jelent. Keress fel minket! Mi segítünk neked, hogy minden szempontból ideálisan juthass álmaid otthonához.