Ahogy sejteni lehet, és ahogy korábban gyakran meg is írtuk, lassan már nem lesznek ennyire olcsók a hitelek, mint most. Ezzel nincsen semmi gond, hiszen így is jó sokáig tartott az időszak, amíg rekord alacsony kamatok mellett tudtunk hitelt felvenni. Kezeljük tehát kész tényként, hogy emelkednek a kamatok. És cselekedjünk!

Mi történt?

Azért olyan nagy szavakkal nem dobálóznánk, hogy történelmi esemény történt, de tény, hogy 2011-ig kell visszamennünk az időben, hogy hasonlót találjunk. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis kamatemelés hajtott végre.

A jegybanki alapkamat továbbra is maradt 0,9 százalék, de az egynapos betéti kamatot (a bankok számára elérhető) viszont igen 0.1 százalékponttal.

Ennek a jelentősége nem is a számok miatt érdekes, hanem azért, mert több mint 7 év után először történt ilyen. Szerintünk a következő emelésre (sajnos) nem kell ennyit várnunk, hiszen az infláció elérte azt a szintet, ahol elkezdődik a kamatok kiigazítása. Ez pedig a hitelekben is komoly változásokat okozhat, konkrétan a hitel kamatoknál.

Miért fontos a lakáshitelesek számára?

Egyfelől azok, akik most készülnek hitelt felvenni, fel kell készüljenek arra, hogy bizony magasabb havi törlesztéssel fognak tudni szerződni. Ezzel nagyon nincs mit tenni, de így sem kell aggódni. Elképesztően messze vagyunk a 10 évvel ezelőtti hitelkamatoktól. Viszont vannak, akik tudnak cselekedni.

Ők azok, akiknek már van hitelük. Egészen pontosan azokra gondolunk, akik nem a most népszerű fix kamatozású hiteleket választották. Vagyis nem 5-10 éves kamatperiódusú szerződéseket, hanem az úgynevezett változó kamatozású hiteleket. Ezen szerződéseknek jellemzően 3-6 hónapos az időtartama, amelyen belül a kamat, és ezáltal a havi törlesztőrészlet sem változik.

Mivel az emelkedés a kamatoknál elkezdődött, ezért most érdemes a meglévő hitelt kiváltani egy olyanra, amelynél 5-10 éves legalább a kamatperiódus. Így megkímélhetik magukat egy kellemetlen havi kiadás emelkedéstől. Most még nem késő.

Neked is változó kamatozású hiteled van? Akkor keress fel minket! Megtaláljuk Neked az ideális megoldás, hogy ne szembesülj a kellemetlen emelkedéssel.