Azzal mindannyian pontosan tisztában vagyunk, hogy sokak nagyon szeretnék megkapni a Babaváró hitelt. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy ez egy hitel. Tehát számos (nem nehezen teljesíthető) feltételnek meg kell felelni. Íme, ezek a legfontosabbak:

  • Amennyiben túl korán születik meg a gyermek, a támogatást elveszíti a házaspár. A Babaváró hitelnél kizárólag a 2019. július 1. után született gyermek, vagy az ekkor legalább 12 hetes magzat vehető figyelembe. Az első gyermek születésénél a kamatmentes hitel visszafizetését 3 évre felfüggesztik, a második gyermeknél újabb 3 évre felfüggesztik a törlesztést, és elengedik a fennálló tartozás 30%-át. Ha a harmadik gyermek is megszületik, akkor a teljes fennmaradó tartozás köddé válik.
  • Ha 5 éven belül nem születik gyermek, akkor az addig igénybe vett kamattámogatást egy összegben vissza kell fizetni, a hitel pedig a hátra lévő időre piaci kamatozásúvá válik. A szankciók alól az sem jelent felmentést, ha igazolható egészségügyi probléma miatt nem született gyermek. Ha a szülés orvosilag ellenjavallott, méltányossági kérelmet lehet benyújtani. Pozitív elbírálás esetén annyi könnyítést kaphatnak az ilyen párok, hogy a kamattámogatást 24 havi részletben lehet visszafizetni, nem egy összegben.
  • A Babaváró hitel igénybevételének egyik feltétele, hogy a feleség az igénylés időpontjában már betöltse a 18 életévét, illetve még ne töltse be a 41. életévét.
  • Amennyiben elválik a házaspár a futamidő alatt, akkor egy összegben vissza kell fizetni az addigi kamattámogatást, a hitelt pedig piaci kamattal kell a továbbiakban visszafizetni.
  • Ha KHR listán szerepel a házaspár bármelyik tagja, nem kaphatják meg a babaváró hitelt.
  • Amennyiben a Babaváró hitel futamideje alatt bármikor fennáll, hogy a házaspár egyik tagja sem rendelkezik magyar lakcímmel, akkor a kamattámogatás megszűnik, az addig igénybe vett támogatást pedig 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetni.
  • Ha a házaspár egyik tagja a folyósítást követő 5 éven belül elhalálozik, akkor a hitel csak 6 hónap múlva alakul át piaci kamatozásúra. A korábban igénybe vett kamatkedvezményt utólag nem kell visszafizetni. Ha az 5 éves időszakon belül az özvegy újra házasodik, akkor a türelmi idő újra kezdődik.

Megfelelsz ezeknek? Akkor nincs miért aggódnod. Már csak egy feladatod van. Keress fel minket! Mi megmutatjuk, hol és hogyan jársz a legjobban.