Igenis, adódhat úgy az életben, hogy személyi kölcsönhöz kell forduljunk. Sajnos a magyar lakosság jelentős részének nincsen annyi félretett pénze, amely elegendő lenne 2-3 hónapra, ha kiesne a jövedelme. Innen fogva könnyen juthatunk olyan helyzetbe, ahol bizony szükség van némi anyagi forrásra. De figyeljünk oda, nem mindegy melyik lesz a mi személyi kölcsönünk!

Mire kellhet a pénz?

Érdekes, de a leggyakoribb célok között szerepel a lakás felújítás. Pedig erre felvehetnénk akár jelzáloghitelt is. Emellett gyakori az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások fedezése. Sőt, néha még a nyaralás is. Amit még ezeken felül érdemes megemlíteni, az a meghibásodó műszaki cikkek pótlása, mint például a mosógép, vagy a hűtőszekrény.

Nekünk nem tisztünk eldönteni, hogy ki mikor vesz fel hitelt. Abban viszonyt megegyezhetünk, hogy a felsoroltak több százezer forintos tételt jelentenek. Vajon mennyi pénzért juthatunk hozzá ekkora összeghez?

Számoljunk!

Ugyanúgy, ahogy a lakáshiteleknél, a személyi kölcsönöknél is eszméletlenül fontos, hogy ne bólintsunk rá az első ajánlatra, amelyik szemben jön velünk. Itt is rengeteg pénzünk bánhatja, amennyiben rosszul döntünk. Éppen ezért használjuk a hitel.hu személyi kölcsön kalkulátorát! Bár akkora különbségekre azért nem kell számolnunk, mint a lakáshiteleknél, de ez érthető, hiszen a felvett összeg sem akkora.

Például egy 1 millió forintos 4 éves személyi kölcsönt nézzünk meg! A legolcsóbb ajánlat a hitelkalkulátor szerint 25.840 forint, míg a legdrágább 29.374 forint.

A különbség 3.500 forint havonta, ami négy év alatt 168 ezer forint. Vagyis a felvett hitelnek több, mint a 15%-a. Lehet, hogy elsőre nem tűnik soknak a havi 3.500 forint, de a 168 ezer már egy szemmel látható összeg. Ne adjuk oda feleslegesen a banknak, hogyha ez nálunk is maradhat.

A személyi kölcsönöknek is vannak olyan feltételei, amelyeket nem árt pontosan értelmezni, ezért azt javasoljuk, hogy keress fel minket! Mi segítünk Neked abban, hogy anyagilag a legkedvezőbben járj.