Mostanában a Babaváró hitel foglalja el a hitelszektorban az első helyet ez nem vitás. Viszont nagy hibát követnénk el akkor, hogyha megfeledkeznénk a Családi Otthonteremtési Kedvezményről. Ez ugyanis akár önmagával, akár az előbb említett Babaváró hitellel együtt olyan lehetőség, amelyet érdemes meglovagolni. Mutatjuk is a részleteket, hogy miért.

Nem kell rá semmit visszafizetni

A legfontosabb, és legjobb tulajdonsága egyben. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény az egy olyan állami támogatás, amelyre egyetlen forintot sem kell visszaadni az államnak. Ahogy régen a SZOCPOL működött, most úgy működik nagyjából ez a szerződés is.

A gyermekek száma, és az ingatlan adatai pontosan meghatározzák, hogy mekkora össze az, amelyet legfeljebb igényelhetünk. Mértéke 600 ezer forinttól egészen 10 millió forintig terjed.

Meg nem született gyermekre is igényelhetjük

Kimondottan jó lehetőség számunkra, hogyha a még meg nem született (egyszerűbben tervezett) gyermek is számíthat, hogyha CSOK-ot igényelünk. Ebben az a kimondottan jó, hogy a születendő babák már az új nagyobb otthonba érkezhetnek haza a kórházból.

Amennyiben ezt alkalmazzuk, akkor arra figyeljünk, hogy ne ész nélkül vállaljunk be gyermekeket. Ha ugyanis mondjuk felveszünk 3 gyermekre CSOK-ot, de csak kettő születik meg 10 éven belül, akkor bizony a különbözetet az alapkamat (0,9 százalék jelenleg) ötszörösével növelve vissza kell fizessük. Ez pedig nem lenne olcsó móka, így alaposan gondoljuk meg.

Szinte minden ingatlan célra

Fontos tudnivaló a végére, hogy ahogy például egy lakástakarék pénztári megtakarítást, így a CSOK-ot is csak ingatlancélra fordíthatjuk. Ez persze magába foglalja az ingatlan bővítését, építését is. Úgy, ahogy a vásárlást is, legyen szó akár új, akár régi építésű ingatlanról.

Érdekes gondolat, hogy a Babaváró hitellel kiegészülve, akár 20 millió forintot is kaphatunk ingatlan célra, amely legfeljebb havi 50 ezer forintunkba kerül. Ez egy olyan lehetőség, amelyet kár lenne veszni hagyni, ki tudja mikor lesz mégegyszer ilyen?

Amennyiben ilyenben gondolkozol, akkor keress fel minket! Mi körüljárjuk a lehetőségeidet, és megtaláljuk az ideális megoldást számodra.